OK
Mezőnagymihály címere
MEZŐNAGYMIHÁLY
MEZŐNAGYMIHÁLY

A Nagyecsér-tanyaközpont története
A Szabadföld Tanyavilág címmel meghirdetett pályázatára

Az 1900-as évek elején egy közigazgatásilag Mezőnagymihályhoz tartozó nagybirtok, kisparcellákra osztva eladásra hirdettetett. Akadtak is rá vevők a környező falvakból, kispénzű és önállósulni akaró cselédek és parasztemberek. Egy-két holdas beltelkeket és 20-30 holdas kintlevő parcellákat vásároltak, majd a Csincse-patak partján, mezőnagymihályoz 8 km-re megépítették a kis tanyaközpontot, Nagyecsér-tanya lett a neve. Állítólag Ecsér nevű volt az elparcellázott nagybirtok tulajdonosa.

A telepesek szentistván, Mezőkövesd, Maklár, Poroszló, Sarud községekből kerültek ki. Ez-két lóval kezdtek gazdálkodni. Azonkívül tartottak sertéseket, tyúkokat, libákat, kacsákat. A kis gazdálkodók között legeltetési társulat alakult. Maguk között választottak elnököt, pénztárost, tehén- és sertéspásztort. A legelőket egybevették, mindenkinek része volt benne a földje nagysága (mennyisége9 szerint. A 20-30 házból épült település valóságos kisfalusi életet kezdett élni. A tanyaközponton kívül még volt több szétszórt urasági tanya: úgymint Liba-tanya, Zsindelyes-.tanya, Nagy-tanya. Olivér-tanya, Gólyás-tanya, Kenyérváró, stb. később, amikor az Ecsér tanyaközpontban egy család kis szatócsüzletet és kocsmát nyitott ezekről a tanyákról is bejártak a Nagyecsérbe élelmiszert, italt vásárolni, vasár- és ünnepnapokon szórakozni a kültanyákon lakó cseléd és dohánytermelő emberek. Az 1920-as évekre már virágzó település volt a Nagyecsér, majd 1927-ben újra eladásra került egy Nagyecsér mellett lévő urasági birtok a tanyával együtt. Ezt a Mezőcsát mellett lévő dollártanyai Amerikás kisparasztok vették meg, 7-8 család. Itt már egybe mérték ki a földeket, ki mennyit vásárolt 30-40-50-100 holdakat. Mindenki a maga területére építette a tanyáját. Ez lett összesítve a Kisecsér- tanya. Sok gyerek nőtt itt fel iskoláztatás nélkül. Végül is összefogtak a szülők, elmentek a Községi Tanácsra, majd a Járási Tanácsra és tanítót kértek a kis településre. Némi huzavona után meg is kapták a tanítót. Lakást a helyi lakosok adtak neki és az iskolának is. Egy nagyobb lakószobát, ahol 40-50 gyerek elfért szűkösen, délelőttre- délutánra osztva. Így folyt a tanítás vagy 20évig. Amikor én jártam iskolába(1930-36), már 66-an is voltunk, mégis megtanultuk a tudnivalót úgy, hogy amikor vizsgáztatni jöttek a községből a jegyző, bíró, tanítók és a pap, nagy dicséretet kaptunk tanuló és tanítónk is. Azt mondták, hogy a falusi gyerekek sem tudnak jobban. Itt jegyzem meg, hogy még kovácsműhely is volt a kistelepülésen, egy ideig kettő is, sőt még suszter mester is. Cipőket, csizmákat talpalt, toldozott.

A tanyaközpont Nagyecsér szépen kivirult. Már 1930-ban 3 rövid utcája volt. A nádtetős házakat cserepesre cserélték a kisgazdálkodók. Kívül-belül szépen bemeszelték fehérre vagy színesre. Szép rózsákat, koszorúkat pingáltak az alapmintára. Minden háznál gondozott virágoskertek, a veteményesben gyümölcsfák, vetemények díszlettek. Az udvarok tisztán rendbe téve. Vasár- és ünnepnapokon a környező tanyákról összejöttek a fiatalok. A fiúk a kocsmánál iszogattak, vagy kugliztak Harmonikával, cimbalommal, citerával muzsikáltak. A lányok egymást karolva, 6-8-an egy-egy sorban végig-hosszig sétálgattak szépen felöltözve az utcákon. Közben beszélgettek, nevetgéltek, dalolgattak. Időnként a legények is hozzájuk csatlakoztak. Majd odacsalták a lányokat is a kocsmaudvarra, ahol muzsikáltak a fiúk és hamar vidám táncra és nótára kezdtek, sőt a kapukban üldögélő apák és anyák is odakullogtak, nézni a fiatalok mulatozását. A sötétedés kezdetével a lányok hazaindultak, ki hamarább ki később. A legények meg vagy ottmaradtak, vagy egyik-másik hazakísérte valamelyik neki tetsző lányt, amiből aztán jegyesség majd nagy lakodalom kerekedett. Templom akkor még ott nem volt. Az esküvőre a násznéppel a mennyasszony, vőlegény és a násznép lovas kocsival mentek a szomszéd községbe, Mezőnagymihályra. 10-15 szépen felvirágozott, felkendőzött, felszalagozott kocsikkal, lovakkal dalolva cigányzene kísérettel hajtottak hol jó, hol rossz úton. Ez igen szép és felemelő volt, de egyben izgalmas is. Akkor még nem volt az a szabály, hogy a lovat hajtó nem ihat és bizony ittasan nagy volt a virtus a kocsisok között. Volt, aki el akarta mellőzni a másikat, az meg ezt nem engedte. Lett ám ebből nagy száguldás, kiabálás, sikoltozás, kétségbeesés a kocsin ülőknek. Még volt hogy végül verekedésre is sor került. Ezt aztán a legjobb lagzinak is fekete foltja maradt hosszú évekig.

Fotó: Máté Péter / Magyar Nemzet
Később aztán a háború utáni években Mezőnagymihály községben is kialakult katolikus parókia. Attól kezdve havonként egyszer lejár a katolikus és a református pap Istentiszteletet tartani a Nagyecsér- tanyaközpontba. Először házaknál hol egyik vagy a másik helyen volt az Istentisztelet. Hanem a földosztás után többen lejöttek a tanyakörletbe lakni. Nagymihályról és Tiszabábolnáról, akiknek az itteni nagybirtokból osztottak földet, házhelyet. A Ferduda és Gólyás- tanyán kis tanyaközpontok létesültek. Akkor már több lett a gyerek is. A többi uradalmi tanyák állami kézbe kerültek a Zsindelyes, a Nagy- tanya, az Olivér- tanya. Ezeken, a tanyákon állami gazdaság alakult, gazdálkodott. Ott is sok volt a gyerek a családoknál. Kicsi volt már az egy szoba iskolának. Mezőnagymihály elöljárósága új iskolát épített a Nagyecsér- tanyaközpontban. A kültanyákról három állami gazdasági szekér hordta az ecséri iskolába a gyerekeket naponta reggel és délután. Az Istentiszteleteket ekkor már a nagy és szép iskolában tartották az egyházak, majd ezt a kommunista rendszer nem engedélyezte. Így ismét házakhoz kerültek az Istentiszteletek. Az akkori áldozatos, törekvő plébános sok nehézségek árán, több hivatalba kopogtatva kijárta, hogy a Nagyecsér- tanyaközpontban az egyházak rendelkezésére bocsájtson az állam két megüresedett telket, templomépítés céljára. Megindult a helyi egyéni adakozás az építés költségeire. Mindkét felekezet hívei között. A férfiak fogatokkal, közmunkával szállították az anyagot, segítettek a mestereknek. Az asszonyok meg járták a környező falvakat illegálisan, rettegve az akkori hatalom megtorló intézkedése, fenyegetése miatt. Bejártuk mégis Tiszabábolna, Valk, Négyes, Szentistván, Mezőkövesd, Keresztpüspöki, Mezőkeresztes, Gelej, Mezőcsát, Tszakürt, Tiszatarján, Tiszapalkonya, Ároktő falvakat egy-egy kis adományt, segítséget kéregetve a templomunk építése céljára. Kettesével járkáltunk. Az Isten is segített bennünket. Sehol semmi baj nem ért, ellenségeskedéssel nem találkoztunk. Ahová csak bementünk mindenütt adtak egy-két, tíz-húsz forintot. Nagy-nagy örömünkre összejött ezekből az adományokból annyi, hogy felépült a kis templomunk.

Segítettünk a falrakásnál, vakolásnál, ki mennyit tudott. A meszelést már közmunkával csináltuk. Elmondhatatlan mennyire örültünk az új templomnak és imaháznak. Közben a község segítségével mindhárom utcára betonjárdát készítettünk. Nem kellett már ősszel és tavasszal féllábszárig érő habarékban járni a boltba és templomba.

Az ötvenes évek végére, a hatvanas évek elejére sikerült kijárni néhány rámenősebb asszonynak, hogy bevezessék a villanyt is a tanyára. Az egyik legközelebbi Tsz- tanyáról hozták át az áramot. Ez már az öröm csúcsa volt. Az első kigyúlás estéjén éjfélig jártunk örvendezve, dalolgatva a kivilágított utcákat. Persze mindenki bevezette a lakásba, istállójába is az áramot. Rövid idő múlva majd minden házban működött televízió, szaporodtak a hűtők, mosógépek gáztűzhelyek is. Sőt szintén az asszonyok kérelmére, erős akaratára megkaptuk a tejcsarnokot is. Nem kellett már utána 12-15 km-t gyalogolni, biciklizni vagy kocsin zötykölődni piacra a tejtermékkel. Cipelni háton a batyut. A csarnokban elég jól fizettek a tejért.

Hanem aztán, rövid idő leteltével ?beütött a mennykő? a tanyavilág életébe. Körzetesítették államilag az iskolákat. Elvitték a szülők mélységes felháborodása ellenére először a felső tagozatot- a Mezőkeresztesen megalakított kollégiumba- aztán az alsó tagozatos gyerekeket is oda járatták iskolába. Kéthetenként hozták őket haza hétvégére. Egy fából összetákolt kétkerekű, fedeles, faüléses, zetorral vontatott tákolmányon zötykölődtek a szegény kicsi elsős gyereke is. Télen a göcsörtös, fagyott földutakon, ősszel-tavasszal a tengelyig érő sárban, ha elakadtak félúton, onnét nyakig sárosan caplattak haza majd vissza a kollégiumba kajával, könyvekkel a nyakukban kimerülten, leizzadva. Télen a hóban órákig dideregtek a hideg kocsiban, amíg a lánctalpasért ment a zetoros, ami továbbvitte őket.

Így aztán minden öröme a tanya népének keserűségbe fulladt. Lassan kezdtek elköltözni, behúzódni valahová, a környező falvak és városok valamelyikébe. Addig-addig míg elnéptelenedd az egykor virágzásnak indult tanyavilág. Nincs már Istentisztelet, csarnok, bolt, kocsma. Üresen, lepusztulva áll a templom, az iskola épülete. Sok házat lebontottak vagy lerombolódott. A valamikor 7-8 száz lelket számláló településnek 2001-re már csak 7 lakója maradt. A szép virágos kiskerteket és a gondozott gyümölcsös veteményes kerteket embermagasságú gaz, bogáncs, parlagfű sokaság uralja. A templom teteje beszakadva, ablakai betördelve. A kis oltárokon, szobrokon galambok, baglyok tanyáznak. Mi, akik ott nőttünk fel megszokva a tájat, a kis közösséget, fájó szívvel látjuk ezt.

Most munka nélkül tengődik a sok fiatal falvakban. Miért nem lehet kiosztani a parlagon maradt földeket olcsó áron? Biztosan lenne vállalkozó, akár messzebbről is, akik helyrehoznák a lepusztult épületeket, megművelnék a földeket, ahogy annak idején mi is, szorgalommal boldogulnának a családok. Megjegyzem még, hogy az első tanítók közül az egyik 15 évig maradt ezen a kis tanyán. Addigra négy gyermekét nevelt föl. Ez a tanító Dömötör László a feleségével együtt nagyon sokat tett a település kulturális felemelkedéséért. Színelőadásokat terveztek minden évben a gyermekeknek Karácsonyra a felnőtteknek farsangra és aratás végére. Ezek az előadások szereplőknek, nézőknek mindig nagy élményt jelentettek. Kettő hónapig is jártunk kétszer hetenként próbálni, ez is jó szórakozás volt. Szabadtéren adtuk elő a János vitézt, a Falurosszát. Még a szomszéd községekbe is meghívtak bennünket vendégszereplésre akkora sikerünk volt.

Akik még élünk, szétszóródottan a falvakban, szomorodott szívvel sóhajtunk segítségért, az egykor szépen virágzó tanyaközpont pusztulástól való megmentéséért.

Mezőnagymihály, 2003. december 10.
özv. Szőke Aladárné
79 éves majd nyugdíjas, Kisecsér- tanyai,
majd Nagyecsér- tanyai,
jelenleg Mezőnagymihály, Kertalja u.26.sz. alatti lakos

Az élet csírája

Mint a kelepelő gólya hangját a szél, úgy kapja szárnyra a suttogás a hírt Mezőnagymihályon, hogy idegenek költöztek Nagycsérbe és értetlen tekintetek néznek össze hallatán. Kik ezek az emberek? Mit akarnak itt? Miért pont ide jöttek? A válasz ott van valahol a szétszórt tanyák közti pusztában, ahol alig-alig kattan néha az idő kereke vánszorgásában. Elindulok, hát magam is, hogy megtudjam, megértsem, mi van a suttogás mögött. Miközben a végtelen kék égbolttal kalapomon kerékpározom a poros Nagyúton, körülöttem csak a természet beszél a maga fenséges nyelvén. Szemem csapongva söpör végig a csodán mi körülöttem kibontakozik és nyugalomra áhítozó lelkem úgy érzi jó helyen jár.

Utam vége felé pillantásom meg akad a fák közül itt-ott kikandikáló piros cserepekkel fedett szakadozott tetőkön. Megérkeztem! Ez már itt Nagyecsér, melyet vandál kezek fosztanak meg tárgyaitól, és mint halottait a temetőben a feledés sorsára ítél a jelen és a jövő emlékezete. Mi maradt mára belőle? Embermagasságú gyomnövények borította, csend marta utcák szélén magukra maradt, a múlton merengő villanypóznák. A tikkasztó hőségben kókadozó elvadult szőlők, gyümölcsfák között bóbiskoló, szebb napokat látott szomorú ablakszemek. Omladozó tetők, házfalak, hiányzó kerítések. Az üresen ásító ajtónyílásokon keresztül a házakba belépő szél sodorja a szemetet ide-oda a bútorok romjain, az üres padlókon. A padsorok nélküli iskolában, már csak a csupasz falak hallják az egykori diákok önfeledt kacagásának egyre halkuló vízhangját. A fák közül kimagasló templom tornyának hiányos fedésén beszökő napfény furcsa mintákat rajzol a valaha hófehérre meszelt falakra, az avar borította padlóra, hol egykor oltár és padsorok álltak.

Ismerjük jól ennek a falunak a múltját, elhagyatottságának történetét és ez a történet zsigereinkig kiállt úgy, hogy beleborzong egész testünk a tanulságba. Ha elvész a lélek, elhalnak az erek, meg hal a test is! Szomorúan járom az utcákat miközben lelkem érzi az élet lüktetését, fülem hallja a mindennapok zaját, szemem látja az élettől pezsgő Nagyecsért, miközben agyam tudja, hogy mind ez káprázat csupán.

Emlékeim közt kutatva felbukkan Bözsike néni ékszerdobozként ragyogó háza a természet által visszakövetelt halott faluban. A múlt egy szilánkja, az élet egy elhagyott csírája az idő zárványába dermedve, mely magányában is magában hordozza az újjászületés reményét, az újjáéledés vágyát. Hangos kelepelés zökkent vissza a valóságba és látom amint egy pózna tetején épült gólyafészek fiókái lelkesen üdvözlik a kapálódzó béka csemegét hozó anyjukat.

Miközben ezt figyelem, eszembe jut miért jöttem, hogy nem vagyok egyedül. Gyermeknevetés hangja szűrődik át a lombokon és csalogat egyre közelebb magához. Lassan szinte félve keresem a csendet megtörő forrás helyét, míg lépteim nyomán ösvény nyílik a derékig érő fűben. Kiérek az iskola utcájára és az elém táruló látvány miatt egy pillanatra azt hiszem, hogy az utolsó métereken átléptem valami rejtett időhatárt.

Szőke, kékszemű, olyan öt éves forma kislány gurul felém nevetve biciklijén, nyomában fekete szőrpamacs liheg lógó piros nyelvvel. Egy puli, mondom ki magamban sután és állok tétlenül, sóbálványként megkövülve. Vigyázz! Kiálltja felém csilingelő hangon a tünemény, majd biciklijével megkerül és már gurul is visszafelé játszópajtásával. Szólnék, kiáltanék neki, de hirtelen irányt vált és eltűnik az egyik szebb napokat látott ház udvarán. Először tétován, majd egyre határozottabban indulok utána és végül lassan megállok a kerítés nélküli öreg ház előtt.

Az udvaron egy fiatal pár tüsténkedik szorgalmasan, mellettük két kislány szaladgál mit sem törődve velem, az idegennel. Lassan minden tekintet felém fordul és elhalnak a hangok. A csend burka ereszkedik körénk, csak a szemek és az arcok beszélnek a hangok helyett. Jó napot, töröm meg végül én ezt a burkot és a következő pillanatban a lányok ott folytatják ahol abbahagyták. A fiatal férfi és nő fogadják köszönésem és barátságosan, mosolyogva invitálnak beljebb a kopott tornácra, ahol elbújhatunk a perzselő napsugarak elől. Leülünk néhány rozoga öreg székre egy talán még rozogább asztal köré miközben a lányok abba hagyják a játékot, anyjukhoz szaladnak és testükkel szorosan simulnak hozzá biztonságot keresve.

Egyszerre idegen és ismerős számomra ez a kép. Vajon hányszor játszódhatott le ugyan így ugyan itt, vagy máshol a világban ugyan ez a jelenet, mikor egy idegen toppant be váratlanul egy magányosan a világtól távol élő családhoz. Végtelennek tűnő másodpercek múlnak el közben, fejemben hangosan ketyegnek egy óra másodperc mutatói. Nem szólnak semmit, csak a szemük figyel engem, az idegent. Négy határozott mosolygós arc, négy kíváncsi szempár tele kérdésekkel. Megszólalok hát és először akadozva, majd egyre gördülékenyebben adom elő jövetelem célját, majd azt veszem észre, hogy sorra teszem fel ugyan a kérdéseimet, de nem is várok már rájuk választ, azok maguktól jelennek meg agyamban, anélkül, hogy ők bármit is mondanának.

Hirtelen elhallgatok, elnevetem magam és először a lányok, majd a felnőttek is velem nevetnek. Tudom már mi hozta őket erre a vidékre, hiszen éreztem én is ugyan azt amit ők, mikor megérkeztem ebbe az elhagyott faluba. Hiszen mindenkiben ott van a vágy a rohanó világból való kilépésre, az idő egyre gyorsabban forgó kerekének a lassítására, lelkünk békéjének megtalálására. A felismerésemet követően csendes beszélgetés váltja fel kérdéseim özönét és látom rajtuk sokat jelent nekik az, hogy megértettem a cselekedetük mögötti szándék tisztaságát. Megnyugodtak a gyerekek is és nem bújnak már anyjuk szoknyája mögé mint két félénk gerle, hanem önfeledten kezdenek újra játékaikba, mint az egekben szabadon röpködő egymást kergető, csivitelő fecskék. Gyereksírás szakítja meg beszélgetésünket és egy kis jövevény bukkan fel közöttünk alvástól gyűrött arccal, egy kisfiú a harmadik gyerek.

Lassan megtudom tőlük, hogy rajtuk kívül még többen tervezik, hogy életmódot váltva Nagyecsérben telepednek le és azt is elárulják, hogy egy másik utcában már jelenleg is van egy férfi, aki itt lakik. Lassan vége a délutánnak, így búcsúzkodásba kezdek, mert indulás előtt szeretném még meglátogatni a másik lakót is. Nem kell megígérnem, hogy még visszatérek, érzik ők is, hogy ezután a látogatás után lesz még a beszélgetésünknek folytatása.

A templom mögötti utcában indulok tovább és miközben egyre határozottabban lépkedek célom felé a hőségtől vibrál körülöttem a levegő. Gondozott szőlővel befuttatott kerítés jelzi, hogy megérkeztem. A házon mindenfelé javítás nyomait lehet felfedezni, az udvaron szerszámok és munkavégzés nyomai, hasított farönkből frissen készült lócák. Az ásott kút hengerén nedvesen árválkodik egy vödör és büszkén emeli égbe fejét a gém, hirdetve azt, hogy újra él!

Kopogtatásomra napbarnított ötvenes férfi nyit ajtót kezében villás ágvégű bottal és mosolyogva szabadkozik, hogy éppen hívatlan vendégeit, egy sikló családot próbál kitessékelni. Felajánlom hát segítségemet és közösen, hosszas kergetőzést követően kitessékeljük az ajtón a termetes példányokat. Kergetőzés közben szorgos munka nyomait fedezem fel a lakáson belül. Az egyik szobában munkapad tele famegmunkáláshoz használt szerszámokkal, a fal mellett pedig katonás rendben sorakozó ivóvizes kannák.

Beszélgetni kezdünk a terveiről, közben bejárjuk a romos gazdasági épületet melynek felújításához, vagy inkább újjáépítéséhez is hozzáfogott. Tervei szerint jövőre itt már állatokat tart majd. A kertet sem a gaz veri már fel, mindenféle kultúrnövények virulnak a gondos kezek nyomán. Lelkesen ecseteli a jövőt, látszik rajta, hogy jól érzi itt magát. Próbálom megingatni hitében és beszélek neki a hetekig tartó őszi esőkről, a sártengerré váló utakról, a hosszú hideg telekről, viharos tavaszokról, de csak mosolyog és derűsen annyit mond, majd meglátjuk. Közben ránk esteledett így indulnom kellett már, pedig szívesen maradnék még.

Elkísér a templom előtti térig, majd csendesen elköszönünk egymástól és én kalapomon a csillagos égbolttal kikerékpározom a Nagyútra. A Nagyhíd tetejéről a távolban már felsejlenek szeretett falum fényei, hol huszonhárom évvel ezelőtt otthonra találtam. Értem már Bözsike nénit, hogy miért látogatja, gondozza mai napig is rendületlenül öreg házát miközben mások sorra hagyták el körülötte a hivatalok által halálra ítélt falut. Lelke mélyén érezte, tudta, hogy nem adhatja fel, mert háza a mag, melyből egyszer az élet kicsírázik

Ilku Imre
SPORT
Mezőnagymihály KSE
Mezőnagymihály KSE
NYÁRI ZUMBAAA!

Minden kedden
16:00-17:00-ig



FALUNAP 2017


Ingyenes informatikai képzés
HÍREK



2017-02-10
„Digitális szakadék csökkentése” program


2017-01-25
A hétköznapokban fontosnak tartja, hogy családja asztalára egészséges, helyben termelt élelmiszerek kerüljenek?