OK
Mezőnagymihály címere
MEZŐNAGYMIHÁLY
MEZŐNAGYMIHÁLY
„Boszorkányok pedig nincsenek” ?

Egy mezőnagymihályi boszorkányper története.

Könyves Kálmán királyunk sokak által ismert törvénycikkelye: „A boszorkányokról pedig, mivel ilyenek nincsenek, semmiféle vizsgálatot ne tartsanak.” Mindenkinek magánügye, hogy mennyire hisz a varázslásban és a mágiában, de tény, hogy a középkorban nagyon is hittek a boszorkányok létezésében és tartottak is tőlük. Ki is a boszorkány? A boszorkányokat olyan lényeknek tekintették, akik rendkívüli képességekkel vannak felruházva. Az emberek a megmagyarázhatatlan és rendkívüli dolgok megjelenését tulajdonították nekik. Az átlagember meg volt győződve arról, hogy a boszorkányok az ördöggel állnak összeköttetésben, és az ő segítségével természetfölötti dolgokat képesek véghez vinni: például emberi alakjukat akkor tudják megváltoztatni, amikor akarják. Mivel az ördögökkel álltak összeköttetésben, fő feladatuk az emberek megrontása, illetve károkozás. Az ördöggel való cimborálás a vádak között mindig az első helyen szerepelt, ez istentagadást jelentett. Gyakori vádként szerepelt még a gyermekgyilkosság, természeti katasztrófa, szárazság, éhínség, vagy a pestis elterjesztése.

Az üldözöttek gyakran olyan átlagemberek voltak, akiket vagyonuk megszerzése érdekében kínoztak és égettek el. A dolog érdekessége, hogy a börtön és a bíráskodás költségeit az elhunyt „boszorkány” rokonaival fizettették meg. A boszorkánysággal megvádoltakat a legtöbb esetben elítélték és kivégezték. Csak nagyon ritkán fordult elő, hogy a boszorkányság nem nyert bizonyítást, hiszen a vádlottakat általában annyira megkínozták, hogy végül inkább mindent bevallottak, amit hallani akartak tőlük.

A 14. századtól egyre hevesebb lett a boszorkányüldözés Európa szerte, ez az üldözés a 15. században érte el csúcspontját, VIII. Ince pápa (1484-92.) „boszorkánybullájának” megjelenésétől (1485.), mely a boszorkányságot halállal büntetendő szentségtörésnek nyilvánította. Jacob Sprenger kölni és Heinrich Kramer dominikánus szerzetes, a két boszorkányüldözéssel megbízott inkvizítor 1486-ban megjelent „Boszorkánypöröly” című könyve a boszorkányüldözések kézikönyvévé vált. Csupán a Biblia fogyott nagyobb példányszámban abban az időben. A középkori Európa országai közül Németországban volt a legkegyetlenebb és legtöbb halálos áldozatot követelő peres eljárás. A magyar boszorkányperek jelentősen különböztek a többi európai ország pereitől, elsősorban abban, hogy a legtöbb esetben nem végződtek halálos ítélettel és a tortúrát (kínzás) sem alkalmazták. Könyves Kálmán fent említett törvénye is bizonyítja, hogy az 1100-as években is voltak boszorkányperek. Az utókor számára viszont csak későbbi perek jegyzőkönyvei maradtak fenn kihallgatásokkal, tanúvallomásokkal, bizonyítékokkal. Magyarországon összesen 1000 ilyen per nyoma maradt fenn, 1565-ben volt az első boszorkányper, melyről írásos emlék is maradt fenn. A leghírhedtebb az 1728-as szegedi, mely során 13 embert égettek el a Boszorkány-szigeten. Azzal vádolták őket, hogy miattuk nem volt elég eső, csak jégeső, ami elverte az összes termést. A fennmaradt jegyzőkönyvek között szerepel egy mezőnagymihályi boszorkány perének története is, mely a következő volt:

Az 1700-as évek elején járunk, gyönyörűen süt a forró júliusi nap. Kovács János nagymihályi birtokos – mit sem sejtve - egyik szolgájával a geleji pincékhez indult. Oda érve meglátták, hogy Kis András pincéjéből Petra Miklósék kutyája jön ki. A kutya többször visszafordult, lement a pincébe, majd amikor újra felbukkant nem tett egyebet, csak a falu felé fordulva ugatott. A gazda először a szolgáját akarta leküldeni a pincébe a kutya után, de a szolga annyira félt, hogy kénytelen volt ő a furcsaságnak utána nézni. Lement a pincébe. Amikor ott lenn hozzászokott a szeme a sötétséghez észre vette, hogy a kutya ott ül vele szemben a földön, de amikor azt jobban szemügyre vette, azt látta, hogy nem is a kutya az, hanem annak gazdasszonya, ráadásul az ő szomszédasszonya, Petra Miklósné Székely Éva. Kovács János kiszaladt a pincéből, szolgájának már messziről kiabálta: - Boszorkány van lenn, azonnal gyújtsuk rá a pincét!

De amint jobban átgondolta a dolgot, és a közelben lévő érett búzára gondolt, félt, hogy arra is átterjedhet a tűz, így inkább úgy döntött, hogy szolgájával együtt hazamennek. A dolgot azért jelentették a bírónak, aki Éva asszony azonnali kihallgatását rendelte el. A szabályosan lefolytatott tárgyalás során több furcsaságra is fény derült. Volt olyan, aki azt állította, hogy a boszorkánynak kikiáltott szegény asszony még a kisura (sógora) halálában is vétkes, mert megmérgezte. Rá akarták azt is bizonyítani, hogy különböző főzeteket, bájitalokat készített, melyekkel egyszer meggyógyította Nagy Mihálynét a következő módon: 7 féle fűből készült főzettel, valamint a következő mágiával: „az Ura gatyáját vonja által háromszor a gerendán, utána szegezze oda, feküdjön alá, majd kössön fokhagymát a nyakába és úgy térjen nyugovóra, ezt a fokhagymát éjjel elviszik a nyakából, és ezzel a betegsége is eltűnik”. Hogy mi volt a betegség, ami ellen csak az ilyen furcsa gyógymód használt, az idők homályába veszett, tény, hogy a gyógymód használt, mert a beteg asszony meggyógyult. A mi boszorkányunk végül megmenekült a máglyahaláltól, mert több tanú azt állította, hogy Éva asszonyról „soha egyebet jónál nem hallott”. A boszorkányság vétke nem lelt kellő bizonyítást. Remélem mindenkit nyugalommal tölt el az a tény, hogy kis falunkban nem esett meg olyan szörnyűség, mint a korabeli Európa több országában, hogy valakit - szerintem igazságtalanul - a boszorkányság vádja miatt megkínozzanak, és máglyán elégessenek.

Boszorkányok voltak vagy sem, ezt még senkinek sem sikerült kellőképpen bizonyítani. Mária Terézia 1755-ben betiltotta a boszorkányüldözést.

Soha nem fogjuk megtudni, hogy hányan haltak meg a boszorkánypróbákon, a kínzások alatt és a máglyákon. Arra sem kaphatunk kielégítő választ, hogyan történhetett meg ez a szörnyűség a reneszánsz, a barokk, a művészetek és a nagy földrajzi felfedezések korának Európájában…
Cselényi Dóra